Hálaadás, Saint Amand, Kassa

Múlt hét csötörtökön volt Amerikában a Hálaadás és a két amerikai csapattársam (Nicole és Laurie) nagyon belelkesültek, hogy csináljunk valamikor egy hagyományos hálaadásos vacsorát. Mivel szombaton csak délelőtt volt edzés, aznap délutánra/estére időzitettük. Cha-tól kaptam egy nagyon jó stuffing ("töltelék") receptet és pumpkin pie-t úgyis szoktam csinálni, úgyhogy ezt a kettőt bevállaltam, hogy majd megcsinálom. Nicole-ékra jutott a pulyka (ami helyett végül készen vett és feldarabolt grillcsirke lett, mert a pulykát túl sokáig kellett volna főzniük...), a krumplipüré és a kukorica.
Ebéd után elmentem, hogy beszerezzem a hozzávalókat. Több, mint egy órát töltöttem a Carrefourban, mire majdnem mindent megtaláltam. Sajnos sütőtök (értelemszerűen a tortához) és aszalt áfonya (a stuffinghoz) semmilyen formában nem volt, úgyhogy kezdtem megszokni a gondolatot, hogy mégse lesz pumpkin pie (az aszalt áfonyát meg majd mazsolával helyettesitem). Aztán kezdtem kicsit türelmetlen lenni, amikor a pénztárnál a sorban előttem levő nő a hétvégi bevásárlás mind a kétszáz darabját szép komótosan elpakolta és csak utána kezdte el keresni a hátizsákjában a bankkártyáját. Bezzeg ha forditva csinálta volna, akkor pont lett volna annyi ideje a banki tranzakció alatt, hogy elpakoljon. Na mindegy, nem ez volt az ilyen eset és gondolom nem is az utolsó... Viszont a várakozás közben legalább leesett a tantusz, hogy hazafele pont van egy kis zöldséges, talán majd ott lesz sütőtök. És nem csak az volt, hanem aszalt áfonya is!!
Mindezek után már csak röpke 3-4 órát töltöttem a konyhában és kész is lett minden, Nicole-ék átjöttek a többi kajával és jól bezabáltunk. Legnagyobb sikere persze a pumpkin pie-nak lett, mert otthon ők mindig konzerv sütőtökből csinálják és annak-nem túl meglepő módon-nincs olyan jó ize...
Vasárnap tőlünk nem messze játszottuk a megyei rangadót a Saint Amand ellen (itt játszott tavaly Hana, egy volt egyetemi csapattársam). Mindenki nagyon parázott a meccs előtt, mert az ellenfél egész héten arra keszült, hogy minket megverjen (újságban is lenyilatkozták, stb...), nekünk meg a csütörtöki Euroliga meccs miatt csak egy rendes edzésünk volt, amin készülni tudtunk ellenük. Azért elég jól sikerült a felkészülés, a félidőben 24 ponttal vezettünk, aztán kicsit kiengedtünk, de igy is nyertünk bő 10 ponttal.
Ezen a héten sajnos egyszer sem tudtam elmenni francia órára, mert szerdán Kassán játszottunk, ezért kedd reggel már elutaztunk és csak ma este értünk vissza. Már nagyon vártam a meccset, mert kis családom és Szilváék is kijöttek. Aztán kicsit rossz érzés fogott el. Már múlt héten kérdezte valaki az öltözőben, hogy melyik országban is van ez a "Kosice". Mondtam, hogy Szlovákiában, mire Francesca, az olasz irányitónk visszakérdezett, hogy biztos vagyok-e benne, mert szerinte Szlovéniában van és ő már játszott is ott anno még Európa Kupában. Mondtam, hogy biztos vagyok benne és ezzel el is felejtettem az egészet. Ezek után kedden a párizsi reptéren mondja, hogy előző este Valenciennes-ben találkozott egy szlovén lánnyal, akivel beszégetett egy kicsit és mondta neki, hogy szerdán "Kosice"-ben játszunk, mire a szlovén lány is mondta, hogy az Szlovéniában van. Ezek után kezdtem marha rosszul érezni magam, hogy tényleg én vagyok a hülye és rossz helyre hivtam a családot??? No comment... :) De ha valaki esetleg tud Szlovéniában egy Kosice nevű helyet, az lécci szóljon!
Prágai átszállással, majdnem 11 óra alatt meg is érkeztünk Kassára, ahol a csomagokra várva megszólitott egy középkorú pasi, hogy nem játszottam-e nyáron a magyar válogatottban Olaszországban. Mondtam, hogy igen, erre ő, hogy emlékszik rám, mert ott volt. Kicsit fura volt az egész szitu, gondoltam mit keresett ez az ember az EB pótselejtezőn. Megkérdeztem, mondta, hogy biró volt. Erre kezdett összeállni a kép (mint tudjuk, kicsit lassan szokott ez nálam megtörténni...), kérdeztem, hogy esetleg ő fújja-e másnap a meccsünket. Mondta, hogy igen és rögtön el is fordult. Érdekes volt az egész. Aztán ma reggel egymás után szálltunk fel a gépre Kassán, maga elé engedett, megint teljesen normális volt. Beszélgettünk kicsit, kérdeztem, hogy hova valósi (orosz), stb... Mielőtt leszálltunk a gépről, egyik csapattársamnak adott két Merci csokit, hogy osszuk szét magunk között...
A meccset egyébként megnyertük 4 ponttal, sok szép akció nem volt, mondhatni elég katasztrófális volt az egész. De legalább izgalmas. :) Nicole, az egyedüli 5-ös centerünk bekapott valami virust és hajnali 4-től délig fosott. Ebédre evett kb 2 kanál rizst meg egy kis kenyeret, ennek megfelelően nem sok energiája volt a meccsen. Az ellenfél amerikai centere (McCarville) meg a meccsre való melegités közben meghúzta a combját vagy a csipőjét, ezért egy percet sem játszott. Tipikus sportsérülések...
Ma hajnalban indultunk vissza Valenciennes-be, de legalább normális időben hazaértünk. Kassán volt egy kis hóesés reggel, itt meg a szemerkélő eső fogadott. De legalább az utak nincsenek lefagyva.
Hm, ez igy nem egy túl pozitiv befejezés. Na mindegy, most ez van. Megyek kipakolni a hazaiakkal megrakott táskámat, ami "csupán" 28 kg (általában 12 kg szokott lenni egy ilyen túrán...) úgy, hogy a Daubnerből való finomságokat a biztonság kedvéért a kézipoggyászomban hoztam. :)