2008. február 21., csütörtök

Brüsszel 2. rész és februári vegyes

Az elmúlt hetekben többször voltunk Brüsszelben, mindig találunk valami érdekes "kifogást." Nemrég egy ékszerkiállitásra mentünk, ahol az elmúlt 800 év európai uralkodói ékszereiből gyűjtöttek össze nem keveset. Azon kivül, hogy gyönyörű ékszerek voltak, az adott időszak nem kissé kusza európai történelmét is nyomon lehetett valamennyire követni (ki kivel házasodott, a különböző uralkodóházak ezáltal hogy kapcsolódtak össze, stb...). Mindössze 3-4 nagy teremből állt az egész kiállitás, de több mint 3 óra alatt jártuk végig, annyira intenziv volt. Meg persze voltak kisebb nyelvi nehézségek is, amiatt lassabban tudtunk haladni. Cha-val vettünk 1-1 angol nyelvű audio guide-ot, de azon kevesebbet mondtak, mint ami a falakra volt kiirva franciául és flammandul (most olvastam valahol, hogy a flammandot magyarul hollandnak kéne mondani???). Tehát meghallgattuk az angol szöveget, utána lassan átrágtuk magunkat a francia kiiráson és ha valamit nagyon nem értettünk abból, akkor Cha a flammand szövegből megpróbálta kitalálni, hogy miről is van szó pontosan.

Nem messze ettől a kiállitástól van a hangszermúzeum, ami egy gyönyörű Art Deco épületben van. A legfelső szintjén pedig egy étterem, ahonnan az egész városra jó kilátás. Arra gondoltunk, hogy felmegyünk oda estebédelni (fél 6 körül volt...), mivel szép napos idő volt, felhő nélkül. De sajnos 6-kor zárt a konyha, ezért enni már nem lehetett. Az épületet azért meg tudtuk nézni belülről is, amiért már megérte fellépcsőzni 6 emeletet... Az útikönyvemből kinéztünk egy "hagyományos" belga éttermet, ami szintén nem volt messze, úgyhogy átsétáltunk oda, hogy ott vacsorázzunk. Azzal meg az volt a gond, hogy ebéd és vacsora közben bezárt és csak 7-kor nyitott, úgyhogy várnunk kellett egy kicsit. A következő probléma meg akkor derült ki, amikor megnéztük az étlapot. Persze azt valamennyire korábban is tudtuk, hogy a belga konyhában a húsnak milyen fontos szerepe van, de csak itt tudatosult bennünk... Mivel húst még mindig nem eszem, próbáltam olyat keresni az étlapon, amiben az nincs. (Volt egy "black & white pudding" fantázianevű étel, nagy naivan megkérdeztem a pincért, hogy az mi, gondoltam abban biztos nincs hús. Hm, májas-véres hurka volt, úgyhogy kilőve. De a fantázianév nem rossz.) De ilyenből, egy salátát leszámitva, csak kétféle volt: amiben rák volt (mint nemrég kiderült, erre allergiás vagyok...) és csiga. Úgyhogy, Cha-val (aki korábban egyszer evett már csigát) úgy döntöttük, hogy bevállaljuk előételnek! Végtére is, milyen ciki, hogy már egy fél éve itt vagyok és még nem ettem csigát. Különben meg kiváncsi is voltam, hogy milyen. És nagyon kellemesen csalódtam! Egy fokhagymás vajas szószban hoztak ki egy jó nagy adagot, még szerencse, hogy ketten osztoztunk rajta. A csigának nem volt semmi különleges ize és nem volt nagyon rágós sem. Hamar elfogyott. :)

Az Euroliga rájátszásban Valenciával kerültünk össze, ahol sajnos nem sikerült továbbjutnunk. De mivel az itthoni meccsünket megnyertük, kétszer mentünk Valenciába. Az első alkalommal szuper idő volt, 20 fok, napsütés, stb... És mivel egész sok szabadidőnk volt, ami kivételesen nem volt teljesen szétszabdalva edzéssel, videózással, stb, kicsit el tudtam menni a városba mászkálni. A szállodánk mellett volt egy régi folyómeder, amiből már egy jó ideje átterelték a vizet egy másik mederbe. De a régi folyó feletti hidakat meghagyták (van vagy 20 belőlük) és a mederben egy 10 km hosszú parkot alakitottak ki. Tele szökőkutakkal, padokkal, futásra-sétálásra-biciklizésre-stb alkalmas utakkal, van focipálya is. A meccs utáni reggel el is mentem kocogni fél órát, nagyon kellemes volt. A mederben a parkon kivül új épületeket is felhúztak. A szállásunk mellett egy kultúrális központ volt, kissé modern, de a környezetbe jól illő stilusban.

Valamelyik szabadnap, amikor a főzőpartit is csináltuk, este átmentünk Monsba, ahol egy 10 napos filmfesztivál volt. Aznap este többek között egy olasz filmet játszottak, arra ültünk be. Ez a Szerelem kézikönyve (Manuale d'Amore) második része volt. Olaszul, francia felirattal... Az első 5 percből alig értettem valamit, mert ugye csomó hasonló szó van a két nyelvben és nem tudtam elvonatkoztatni az olasz beszédtől. De utána egész érthető volt és a film is jópofa. Gondolom otthon is elkezdik majd vetiteni valamikor (az Olasz Intézetben már adták).

Tegnap Mourenx-ben játszottunk nagyon élvezetes meccset, első félidő végén verekedés, 5 kiállitás (tőlünk csak egy játékost, a másik csapatból négyet), erről részletesebben képekkel majd legközelebb (a sorozatokban is igy szokták csinálni, nem?) :)

2008. február 2., szombat

:)

Több Márai könyvet is kaptam Karácsonyra (vajon miért...), az egyik egy Márai-idézeteket tartalmazó válogatás. A cime "Szeress egészen mellékesen és szeliden". Összesen 366 idézet, az év minden napjára egy. Egyik nap beleolvasgattam, gondoltam megnézem milyen idézet jutott a szülinapomra. Ime:

"Szeress egészen mellékesen és szeliden, kissé szórakozottan is, csak úgy, ahogy lélegzik, vagy ahogy egy keddi napon, mikor 'nem történik semmi', él az ember.
Már nem szeretem, amikor úgy szeretnek, mint egy operaelőadás második felvonásában, mikor az összes kürtök üvöltenek, a reflektorok a szivárvány minden színében játszanak, s a főszereplők ezer pengőt kapnak a mutatványért esténként.
Szeress úgy, mint egy nem nagyon fontos magánügyet, figyelem nélkül. Akkor, talán, majd én is odafigyelek."

[Kérés]

2008. február 1., péntek

Brüsszel 1. rész

Cha keresztanyukája, Cécile, belga és magyar férje van (Zoltán). Cécile egy amatőr zenekarban hegedül, akik havonta egyszer fellépnek egy brüsszeli templomban. Chaval már terveztük egy ideje, hogy elmegyünk egy koncertre, utána pedig ebédelni Cécile-ékhez. Múlt vasárnap mindkettőnknek szabadnapunk volt és pont volt koncert is. Előző este itthon játszottunk a Calais ellen, csak 11 után értem haza, utána még vacsora, stb... Vasárnap reggel pedig fél 7-kor keltem, Monsból mentem vonattal Brüsszelbe. Mondanom sem kell, a 6 óra alvás nekem édes kevés, de gondoltam az ebéd után rögtön hazajövök majd és délután 5 körül már vissza is érek. Erről bővebben pár sorral lejjebb... :)

Mint a koncert elején kiderült, a zenekar 26 éve alakult, csak Bach-ot játszanak (ennek nagyon megörültem!) és az aznapi műsor a BWV 171 újévi kantáta, valamint a BWV 195 házassági ünnepekre irt kantáta volt. Az is kiderült, hogy a BWV 195-ös kantáta volt az utolsó, amit még nem játszottak Bach 194 "eredeti" kantátája közül. Érdekes volt, hogy a koncert bevezetője, amit egyébként Cécile mondott, franciául és angolul hangzott el. Utána megkérdeztük Cécile-t, hogy miért pont ezen a két nyelven és miért nem például flammandul. Mint kiderült, Cécile nem beszél valami jól flammandul, Belgium franciául beszélő vidékéről való. Angolul pedig azért mondta el, mert a hallgatóságban sokan voltak a European Commission-ból. A kantátákat pedig természetesen németül énekelték... A koncert jó volt, bár azért érződött, hogy nem egy profi zenekar.

A koncert után elmentünk Cécile-ékhez Wavre-ba, ami Brüsszeltől nincs messze, kb. 20 km. Zoltán nem volt otthon, mert épp Németországban dolgozik és a sok munka miatt úgy tervezte, hogy nem megy haza a hétvégére, mert nem éri meg 8 órát autózni mindkét irányba. Hármasban ebédeltünk egy jót, ahol sajnos az előételt ki kellett hagynom, mert tele volt rákkal. Ja, most jut eszembe, a múltkor nem irtam a januári kiütés-mizériámról, amiről egy vérvétel segitségével kiderült, hogy ételallergia. Valószinüleg a rákra is allergiás vagyok, meg még jó pár más dologra, de pontosan majd csak a bőrön elvégzett teszt után fog kiderülni. Cha szülinapját utólag ünnepeltük egy fantasztikus gesztenyetortával (a tésztája gesztenyelisztből készült!!!), aminek természetesen megszereztem a receptjét! :)

Ebéd után teáztunk és dumáltunk, Cécile nagyon kedves. Pszichológiát tanult és most cégvezetőknek és más magas beosztású embereknek tart "coaching"-ot. Két éve elkezdett magyarul tanulni. Heti másfél órát tanárhoz jár és egyébként autodidakta módon. Úgy fogja fel, mint az Arzheimer kór elleni gyógyszert. Beszélgettünk kicsit magyarul is, nagyon jól beszél ahhoz képest, hogy csak 2 éve kezdte el tanulni, a szókincse pedig meglepően jó. Felajánlotta, hogy elvisz minket megnezni Waterloo-t, ami tőlük kb fél órányira van. Még nem sötétedett be és a szelet leszámitva egész jó idő volt, úgyhogy nekiindultunk. Van egy mesterséges domb, amihez a földet a Waterloo-i csatában elhunyt katonák özvegyei hordtak össze zsákokban. A tetejéről nagyon jó kilátás van a környékre, ahol egy egész nagy részt védetté nyilvánitottak és semmit nem lehet megváltoztatni rajta. Ez főleg az akkori csatatér területe, ahol most mező van. Van még egy panorámakép egy henger alakú épületben, ahol bemutatják a csatateret és a különböző csapatokat, valamint egy film, amiről sajnos lekéstünk. Az az érdekes, hogy Napóleon veresége ellenére minden róla szól a környéken, egy Wellington Cafét leszámitva. Az angoloknak mondjuk ez joggal nem tetszik, de nem sok mindent tudnak ellene tenni.

Waterloo után kocsikáztunk még a környéken, nagyon kellemes, nyugis hely, ahova egyre többen költöznek ki Brüsszelből. Aztán visszamentünk Cécile-ékhez, mert közben kiderült, hogy Zoltán szombaton elment sielni (73 éves), ahol esett egy elég nagyot, gondolom eltörhetett 1-2 bordája, mert minden mozdulatnál és levegővételnél szúrt az oldala. Ezért vasárnap reggel beült a kocsiba és mégis hazavezetett 8 óra alatt, mert inkább Belgiumban akart elmenni orvoshoz. Azt mondta, hogy vezetés közben nem volt semmi gond, de egyedül már nem tudott kiszállni a kocsiból...
Még gyerekkorában, 4 évesen költözött ki a családjával Belgiumba, aztán egy időre visszamentek Magyarországra. Most már jó ideje Belgiumban él, de volt olyan időszak az életében, amikor 25 év alatt 27-szer költözött, nem csak Belgiumon belül... Mivel közben este lett, meg is vacsoráztunk. Érdekesen folyt a beszélgetés, aminek az "alapértelmezett" nyelve angol volt. De Cécile és Zoltán franciául beszélnek egymással, amit Cha és én is megértettünk valamennyire. Néha pedig magyarra váltottunk, amit aztán Cha-nak leforditottunk angolra. Tipikus belga vacsora, csak a flammand helyett magyar...

Végül 8 körül indultunk csak haza, Cécile kivitt egy közeli vonatállomásra Ottignies-ben, onnan elmentem Brüsszelbe, fél óra után volt csatlakozásom Mons-ba, onnan pedig haza kocsival. Este fél 11-re értem haza. Reggel félálomban nem igy terveztem, de megérte egész nap maradni, mert nagyon jól éreztem magam! :)

2008. január 31., csütörtök

Január

Ahogy beterveztük már vagy két hete, el is mentünk Bruges-be az egyik szabadnap, tényleg gyönyörű város. Tettem is fel képeket és hozzájuk megjegyzéseket, úgyhogy erről bővebben a Picasán. Utólag derült csak ki, hogy Csaszi (Calais-ban játszik) ugyanazon a napon ment Bruges-be, mint mi Cha-val. Jól elkerültük egymást... Este még elmentünk Oostendbe a tengerpartra, csak sajnos addigra már nagyon sötét volt és nem sok mindent láttunk. Csak a hajunkat, amit a szemünkbe fújt a szél... De felkerült a szabadnapos listára egy Calais-Oostende (100 km) autós túra, végig a tengerparton. Állitólag nagyon szép végig az egész.

Múlt héten volt az utolsó csoportmeccs az Euroligában, Moszkvában játszottunk Natáék ellen. Irok erről a túráról pár sort, mert már sokan kérdezték, hogy milyen is Moszkvában. ;)
Nem a Sheremetyevón (gondolom nem igy irják...) szálltunk le, hanem egy új reptéren (Domodedovo), ami annyira új, hogy még nincs is kész teljesen... Meglepően jó idő volt, minusz 1-2 fok csak és frissen esett hó, úgyhogy az én kedvemmel innentől kezdve nem volt gond. :) Abban a viszonylag új csarnokban játszottunk, amit kb egy éve adtak át, pont olyan, mint az amerikai csarnokok (kéoek majd a Picasán). A különbség talán csak annyi, hogy itt az öltöző mosdójában cseh gyártmányú "water resistant mirror", azaz vizálló tükör van, ami tiszta szerencse, mert legalább nem megy tönkre, ha rámegy pár csepp viz...
A meccsről csak annyit, hogy az első 3 negyedben egész jól tartottuk magunkat... A meccs után a csarnok egyik bemelegitő termében a moszkvai csapat havonta megtartott, szülinapokat ünneplő bulijára került sor, ahova minket is meghivtak. Shabtai ("general manager, teacher & coach, friend & godfather of our team") csinálta a műsort, volt egy egész jó balalajkás, aztán a moszkvai cirkuszból egy páros magánszámot adott elő, végül pedig jöttek a szülinaposok. Az ottani szokások szerint mindenki, aki januárban ünnepli a szülinapját (plusz az edzőnk és az egyik játékvezető) kapott egy sztriptiztáncost. Szerintem gáz volt az egész, de legalább voltak olyanok is, akik értékelték... Találtam pár érdekes cikket a neten a moszkvai csapattal kapcsolatban, ha valakit esetleg érdekel (1, 2, 3).

Miután hazajöttünk Moszkvából, megvolt az első magán franciaórám ugyanazzal a tanárral, aki a csoportos órát is tartja. Nagyon jó volt, másfél órán keresztül beszélgettünk, meg pár dolgot elmondott, amiket nem értettem. Azóta már volt még egyszer (házhoz jön), próbálom majd hetente 1-2 alkalommal beszervezni a meccsprogramunktól függően. Erről jut eszembe, hogy a múlt héten elkészült az első francia nyelvű interjú velem, ami fent van a honlapunkon. A videót csak a honlapra történő regisztrálás után lehet megnézni. Aki nem érzi elég biztosnak a francia tudását ahhoz, hogy regisztrálja magát, az irjon nekem egy emailt és segitek.

A múlt hétvégi brüsszeli kirándulásunkról majd legközelebb irok. Lehet, hogy csak a most szombati, szintén brüsszeli túra után...

2008. január 17., csütörtök

BUÉK!

Először is, boldog Új Évet kivánok mindenkinek, igy utólag is... Most annak örömére állok neki ennek a beirásnak, hogy az utolsó beszámolóm ma ünnepli egy hónapos évfordulóját. Az elmúlt hónap elég sűrű volt, úgyhogy zanzásitani fogok egy kicsit. :)

Karácsonykor haza tudtam menni pont egy hétre, ami szuper volt. Sikerült csomó mindenkivel találkozni, meg egy jó pár kultúrális eseményt is besűritettem. Quimby koncert az A38-on, Dzsungel könyve a Pesti Szinházban, Woody Allen és Republic koncert a BS-ben, Vagina monológok a Tháliában. Meg persze család, barátok... Szóval szuper volt! Tettem fel képeket a Picasára, jó szemezgetést hozzá!

December 30-án jöttem vissza, délután már edzés volt, amiről lemaradtam, mert a gépem 3 és fél órát késett (Londonból jött és már onnan késve indult). Sikerült elbambulnunk és csak akkor vettem észre, hogy késni fog, amikor már bementem a kapuhoz. Pedig még kajajegyet is adtak a becsekkolásnál, de arra azt gondoltam, hogy biztos utó-karácsonyi ajándék. Balek...
Az év sajnos nem kezdődött túl jól, mert először begyulladt az egyik lábujjam körömágya, egy napig alig birtam járni, persze edzeni sem tudtam. Attól féltem, nehogy nekem is fél évig papucsban kelljen majd járnom. ;) Utána egyéni edzésen egy-egyezés közben bekönyököltek, letört az egyik első fogamból egy darab. Mindez persze péntek délelőtt történt, aznap délután itt már senki sem dolgozott, úgyhogy csak 4 nap múlva tudtam elmenni fogorvoshoz megcsináltatni. Addig meg azon paráztam minden edzésen meg a meccsen, hogy nehogy tovább törjön... Persze tanultam az esetből és most már edzésre is hordom a fogvédőmet.

A csapatnak sem sikerült túl jól az évkezdés, mert a bajnokságban és az Euroligában is kikaptunk egy-egy meccsen (3 és 5 ponttal), de remélhetőleg tanultunk a hülyeségeinkből. Azóta nyertünk is 1-1 meccset, remélem tovább tart majd a javuló tendencia.

Az egyik szabadnapunkon elmentem TGV-vel Párizsba. Az időzités szuper volt, egész nap 10-12 fok volt, ragyogó napsütés. Fél 10 körül ért be a vonatom, az állomásról rögtön a Picasso múzeumba mentem, ahol pont aznapig volt egy ideiglenes kiállitás. Elég sokat kóvályogtam, mire megtaláltam a múzeumot, de egyáltalán nem bántam, mert olyan szép idő volt. A kiállitáson volt pár korai Picasso-kép, de főleg a kubista periódust foglalta magába. Nekem a korai képek sokkal jobban tetszenek, de azért érdekes volt a kubizmus kialakulását is végignézni. A múzeum után a Latin negyedet vettem célba, ott még sosem voltam. Az útikönyvemben találtam egy ajánlott sétaútvonalat, nagyjából azt követtem, de azért elég sokat improvizáltam is. Délután találkoztam egy ismerősömmel, egy esti vonattal meg jöttem is vissza, mert másnap reggel edzés volt. Szóval, szuperül telt a nap... Képek szintén a Picasán.

Azóta sajnos nem volt teljes szabadnapunk, úgyhogy főleg itthon voltam, olvastam a Karácsonyra kapott könyveimet, francia recepteket próbálgattam, francia órákra mentem, stb... Ja, meg persze edzünk. :)

Vasárnap megint pihenő lesz, Cha-val már beterveztük, hogy elmegyünk Brugge-be, állitólag Belgium legszebb városa. Kiváncsi vagyok.

2007. december 17., hétfő

Pótlás

Kicsit elmaradtam a heti egy frissitéstől, úgyhogy most próbálok pótolni.
Múlt héten csoda történt! Egyik nap csak délelőtt edzettünk és sikerült rávennem a két amerikai csapattársamat, Nicole-t és Laurie-t, hogy menjünk át délután Lille-be. Ez azért ér be egy kisebb csodával, mert már hetek óta terveztük, hogy együtt elmegyünk Lille-be (én már voltam többször is, őket érdekelte nagyon...), de mindig bepunnyadtak és nem lett belőle semmi. Sajnos sikerült egy olyan napot kiválasztani, amikor nemcsak hideg volt, hanem az eső is esett és a szél is fújt... Azért gyorsan megnéztük a karácsonyi vásárt a főtéren, én kis forralt borral melegitettem magam es utána megkerestük azt a mozit, ahol feiratozva is játszanak amerikai filmeket. Pont akkor kezdődött egy film, amikor odaértünk, úgyhogy beültünk megnézni. A film maga kritikán aluli volt ( We own the night, http://www.sonypictures.com/movies/weownthenight/index.html, ha jól látom otthon még nem játsszák), de legalább átmelegedtünk egy kicsit. A terem maga érdekes volt, a hátsó sorok nem emelkedtek, hanem egyre lejjebb voltak, a székek pedig kis szögben felfelé irányitva. Maga az ötlet nem rossz, csak kár, hogy a székeket 160-as emberekre tervezték és nekem vagy a a fejem lógott le felül (nem tudtam megtámasztani, tartani meg nem sok kedvem volt), vagy nagyon le kellett csúsznom, úgy meg a derekam fájdult meg... Na mindegy, a gagyi film után egy kis sült gesztenyével vigasztaltuk magunkat (amit a hideg miatt egy szinház előterében ettünk meg...), aztán haza is jöttünk, mert a hideg miatt élvezhetetlen lett volna mindenféle sétálás...
Lille közelében az autópálya egyik "fényújságján" valami olyasmi szöveg volt, hogy a magas légszennyezettség miatt 20 km/h-val csökkentsük a sebességet. Gondoltam biztos csak a csúcsforgalom miatt van, bár akkor is furcsállottam ezt az ötletet, mert minden kocsinak ugyebár más az optimális sebessége... Másnap reggel viszont a tv útinformjában is bemondták, hogy Lille környékén lassabban kell menni a légszennyezettség miatt. Úgy látszik ez itt egy általános dolog.

Tegnap meg egy egész napot megkaptunk pihenőnek, úgyhogy elmentünk Párizsba. Mivel hajnali 4-kor értünk haza Bourges-ból, csak dél körül indultunk. A kocsit leraktuk a külvárosban egy parkolóházban és onnan metróztunk. Nicole-ék még sosem voltak Párizsban és egyedül az Eiffel toronyról hallottak... Úgyhogy megmutattam nekik a Champs Elysée-t, felmentünk a Diadalivre (284 lépcső) és utána elmentünk az Eiffel toronyhoz. Vagyis a Trocaderohoz mentünk, onnan jól lehet fényképezni a tornyot, felmenni meg úgyse akartunk. Vettem egy útikönyvet, abból néha próbáltam egy kis történelmet is adagolni, de az nem nagyon kötötte le őket. Én még mászkáltam volna a turisták által kevésbé ellepett részeken is, de az a két amerikai lánynak már sok lett volna igy elsőre... Ja, és végig egy Starbucks-ot próbáltunk keresni, de nem találtunk egyet sem. Paul pékséget viszont annál többet és azt hiszem a mandulás-marcipános(-néha csokis is)-croissant-függőségemet nehéz lenne már letagadnom...


A múltkori bejegyzésem óta újabb rekordok dőltek meg. Van egy örvendetes és egy kevésbé az. A rosszabbal kezdem. Vészesen lehűlt az idő (az itteni átlaghoz képest), most már minden nap 3 fok alatt van (ezt onnan veszem észre, h 3 fok alatt mindig csipog a kocsi, hogy "verglas" azaz gondolom csúszás veszély van), sokszor minuszba is lemegy a hőmérséklet. A téli gumi egyébként nem ismert fogalom a környéken, meg az utak sózása sem, úgyhogy ha esetleg leesne 10 cm hó, akkor megáll az élet. Remélem ez nem vasarnap lesz, amikor a reptérre megyek majd.:)
A kellemesebb rekordot főleg Zsótti fogja értékelni, akivel tavaly egy zöldborsófőzelék rántását harmadszorra sikerült csak megcsinálnunk. Az első kettő ment a szemétbe. A héten nagy bátran kelkáposzta főzeléket csináltam életemben először és a rántás is elsőre sikerült! Zsó, ha érdekel hogy kell csinálni, legközelebb amikor találkozunk megmutatom.:)

Egy volt évfolyamtársam küldött egy nagyon érdekes linket. Egy új statisztikai szoftverrel mutatják be többek között az átlagos családméret (i.e. gyerekek száma egy családban) és a várható életkor közötti összefüggést a világ országaiban. Sajnos csak angolul van, de akit érdekel, a http://www.ted.com/index.php/talks/view/id/92?gclid=CO7cn4_B648CFSBMGgod oldalon találja. És az előadónak is jópofa stilusa van.

A héten ismét felcsaptam angol tanárnak. Az egyik junior játékosunknak (Darlene) 0 (igen, nulla) pontot sikerült szereznie májusban az angol érettségin, jövő májusban fut neki újra, addig segitek neki. Az első alkalom csak 40 perc volt, gondoltam bemelegitésnek ennyi is elég. Próbáltam kideriteni, hogy mit is tud és mit kéne tudnia. Elhozta a tankönyvét, amiben tök érdekes cikkek vannak, főleg szövegértési feladatok. Nyelvtani feladat semmi, gondolom az a korábbi könyvekben van. A könyv végén azért van egy nyelvtani összefoglaló, ott néztük végig, hogy mi az, amit tudnia kéne. A probléma csak az, hogy még azt sem tudja pontosan, hogy mit kéne tudnia. Úgyhogy a biztonság kedvéért a jelenidő ismétlésével kezdtünk.:) Kiváncsi vagyok hogy fogunk majd haladni. Arra gondoltam, hogy majd irok neki francia mondatokat, hogy először is javitsa ki a hibáimat és utána forditsa le őket angolra. Amolyan két legyet egy csapásra alapon.
Este átugrottam Lajosékhoz, szóba került a francia iskolarenszer is, érdekes dolgokat meséltek. Na de erről majd később, holnap hajnalban indulunk Brno-ba.
Karácsony előtt azért még próbálok majd irni egyszer.

2007. december 7., péntek

Végre "itthon"... :)

A kassai út után a múlt hétvégén is repültünk, Clermont-Ferrandban játszottunk a bajnokságban. Szombaton indultunk, vasárnap délután volt a meccs és még aznap este visszarepültünk Párizsba, onnan 2 óra buszozás Valenciennes-be... A meccs nem igérkezett könnyűnek, mivel idegenben sosem könnyű nyerni ebben a bajnokságban. CF meccsenként átlagban 80 pontot dob (sok gyorsinditás és 3 pontos, jó százalékkal), mi próbáltuk 60 alatt tartani őket. Ami végül nem sikerült, de igy is nyertünk 68-66-ra, elég izgalmas végjátékban. 16 mp volt hátra, 67-66 ide, dobunk két büntetőt. Egy bement, 68-66, ellenfél támad. Még csak egy csapatfaultunk volt, úgyhogy 5 mp-cel a vége előtt faultoltunk egyet mezőnyben. Időkérés. Megbeszéljük, hogy mindent váltunk és ha kell, mezőnyben faultolunk. Ezek után valami félreértés volt és az utolsó mp-ben egy tök üres hármast dobtak rá, szerencsére nem ment be...
Meccs után rohantunk a reptérre, hogy elérjük a gépünket. Mikor odaértünk, láttuk, hogy "előreláthatólag" fél óra késéssel fog indulni. Becsekkolásnál mondták, hogy a szeles idő miatt van a csúszás és lehet, hogy törölni fogják a járatot. Ami annyira azért nem lett volna mókás, mert a hétfői napot megkaptuk pihenőnek és nem lett volna jó utazással tölteni. Végül kb. 1 óra késéssel elindultunk attól függetlenül, hogy a szél nem állt el, sőt... Ezek után inkább nem részletezem a repülés részleteit. Főleg a felszállás volt elég rázós (szó szerint), de utána is szoritottuk a karfákat rendesen... Szerencsére minden gond nélkül megérkeztünk, de nagyon hosszúnak érződött a levegőben töltött 60 perc.

Talán a hétfői volt az első olyan pihenőnap, hogy nem mentem sehova, de jó volt 2 hét utazgatás után végre itthon lenni egy kicsit. Rendbe tettem a lakást, feltöltöttem a hűtöt, olvasgattam. Újraolvastam a Sorstalanságot és most két könyvet olvasok párhuzamosan. Alan Greenspan, The Age of Turbulence-t napközben, amikor még tudok rendesen koncentrálni. Nagy
on jó stilusban ir és érdekes sztorik vannak. Például megtudtam, hogy a felmenői egyik oldalon románok, a másik oldalon magyarok voltak és a huszadik század elején érkeztek az USA-ba. A könyv első fele a 20. sz-i USA gazdaságának áttekintése, ami sosem árt és nem száraz tankönyv-stilusban van megirva (jó magyarosan...). A kedvenc részem: "There's a constitutional amendment that I've been pushing for years without success. It says: 'Anyone willing to do what is required to become president of the United States is thereby barred from taking that office.' I'm only half joking." :) A másik, könnyedebb, esti olvasmányom: Stephen Clarke, Egy év a Francban. Ezt talán nem kell kommentálnom, nagyon jókat lehet rajta mosolyogni.:)

A vizsonylag utazásmentes időszakot arra is jól lehet használni, hogy végre nem kell mindig étteremben enni, itthon főzök magamnak könnyedebb kajákat. Vettem egy adag halat is, aminek nem tudtam a magyar nevét (rouget barbet franciául), de jól nézett ki. Itthon rákerestem a neten, hogy rájöjjek hogy is hivjuk magyarul (vörös márna). A keresés közben ráakadtam egy gasztroblogra, amit egy Brüsszelben élő magyar nő ir és ami az alapanyagok környékbeli beszerzésén kivül tele van szuper receptekkel is. Ajánlom minden főzni szerető figyelmébe: http://chiliesvanilia.blogspot.com/. Most este a fehérrépa & alma krémlevest próbáltam ki, isteni volt (gondolom sokakat elrettent, hogy fehérrépa van benne, de szerintem érdemes kipróbálni!).

Rekordot is döntöttem a héten, a 4 francia órából 3,5-re el tudtam menni! Fura is volt tegnap, hogy 2 órán keresztül koncentrálnom kellett, a végén már sokszor néztem az órámra.:) Egy kis szösszenet az óráról: a következő 5 szót mind egyformán ejtjük ki:
ver (kukac),
vers (felé),
verre (pohár),
vert (zöld),
vaire (fogalmam sincs mit jelent, egyik szótáramban sincs benne..)
Ez is a no comment kategória...

Szerdán itthon játszottunk a Spartak Moszkvával, -21-gyel megúsztuk, sok hozzáfűznivalóm nincs a meccshez. Talán csak annyi, hogy D. Taurasinak még mindig nem telik WC papirra (if you know what I mean...).

Tegnap megint pihenő volt, Cha-val és a látogatóban levő amerikai barátjával, Frankie-vel Brüsszelben találkoztunk. Mivel elég hideg volt és esett az eső, a kiállitás-nézés mellett döntöttünk: Leonardo Da Vinci, The European Genius (http://www.cp-expo.be/devincien.pdf). Érdekes volt, marha jó és áttekinthető volt az egész elrendezése (4 fő rész: the man, the artist, the engineer, the humanist). A legérdekesebb rész persze az volt, ahol a tervrajzai alapján megcsináltak jó pár szerkezetet.
A kiállitás után Cha-nak el kellett mennie edzésre, én még elugrottam a Grand Place-re, hogy megnézzem a karácsonyi vásárt. A vásár maga nem volt nagy szám (nem is a fő téren volt, hanem 2 sarokkal arrébb), bár a forralt bor szuper volt! A Grand Place-on viszont nagyon kellemes zenéket játszottak és a városházán fényjátékot csináltak. Egész sok ember volt (már nem esett az eső) és nagyon jó hangulat. Ezek után ne mondja nekem senki, hogy Brüsszel szürke és unalmas!